ok
2019 előző hónap február következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 1 2 3

2013.11.27. - Dobosok

Angolszász életérzés itthon - interjú Michael Zweckerrel (RitmusDepo)

A többek között a Kispál és a Borzból ismert dobossal, Michael Zweckerrel készítettünk interjút új zenekara, a The Poster Boy második lemezének megjelenése kapcsán. A hazai bemutató után az együttes nemrég Japánban is színpadra lépett legújabb albumával.

 

RitmusDepo: A The Poster Boy nevű új formációddal nemrég mutattátok be legújabb albumotokat, "Bonjour, c'est Pop deux" címmel, sőt már egy rövid japán turnén is túl vagytok. A közönség Téged leginkább a Kispál és Borz zenekarból ismer. Bemutatnád az új zenekart?

 

Michael Zwecker: A The Poster Boy úgy indult, mint egyfajta mellékprojekt Poniklo Imrével és Mayer R. Noellel. 2000 óta ismerem az Imrét, mert ugye mindketten a pesti angolszász, úgynevezett "Indie" szcénában mozogtunk, de soha nem zenéltünk együtt. Imre hívott, hogy van egy olyan projekt, amiben afféle klasszikus angolszász pop-rock dalok lesznek... olyanok, amiket szeretek és jól tudok dobolni, kvázi ösztönösen. Alapvetően ez Noel és Imre zenekara volt, de elég gyorsan átvettem a hatalmat (nevet). De viccen kívül, ők a zeneszerzők és a frontemberek, és hálás vagyok, hogy ennyi teret kaptam a zenekarban.

 

RD: A The Poster Boy-ban szövegíróként is tevékenykedsz. Foglalkoztál már korábban is dalszövegírással? Mennyire volt új, illetve más ez a feladat?

 

MZ: Korábban nem írtam szövegeket, és itt sem volt tervben az, hogy én leszek a zenekar fő szövegírója. Úgy alakult, hogy a demókon halandzsa ének volt és itt-ott egy sor Noeltől, és arra egyszerűen jöttek a fejemben szavak, így született az első pár dalszöveg. Nagyon természetesen jött ez a dolog. Egy jó szövegíró, mint egy jó költő, jól érzi a szavak a ritmusát és szépségét, és össze tudja ezeket kapcsolni. Ez az alapja. Nekem valamiért ez viszonylag könnyen jött most. Mondhatjuk, talán, hogy megérett a pillanat.

 

Így, hogy a szövegek az enyéim, sokkal jobban sajátomnak érzem a dalokat. Hiába van több millió megtekintése a YouTube-on egy-egy Kispál dalnak, az sokkal kevesebbet jelent, mint amikor néhány ezren meghallgatnak egy The Poster Boy dalt, vagy amikor jó kritikát kapunk külföldről.

 

 

RD: A lemez megjelenésekor azt nyilatkoztad most nem próbáltál filozófiai állásfoglalásokat megfogalmazni, mint az első albumon. Most miről szólnak a dalok? Miből merítesz ihletet?

 

MZ: Ray Davies az egyik példaképem, mint szövegíró. Ő volt a The Kinks frontembere, és ő mindig kis sztorikat írt különböző szereplőkről. Ezen a lemezen sok ilyen kis sztori van. Majdnem mindegyik dal egyfajta fikció, de nyilván a saját életemből, tapasztalataimból merítek. Az eddigi kedvenc szövegem az Another Person cimű dalé. Tavaly valamikor kaptam egy e-mailt egy gyermekkori családi barátunktól, amiben elmesélte, hogy rákban meghalt az édesanyja. Részletezte, mennyire keményen harcolt a nő. Amikor ezt az üzenetet olvastam, egyfajta szomorúságot és abszurditást éreztem, hogy mennyire banális, amikor egy ember haláláról olvasunk egy e-mailben, főleg amikor annyira mélyen nem is ismertük azt, aki meghalt. A dalban pedig a következőt "festettem" magamnak: van egy fiú, aki ül az ágy szélén és nézi, ahogy alszik a barátnője. Az jár a fejében, hogy milyen lesz az a nap a messzi jövőben, amikor értesítést kap a lány haláláról. Az jár a fejében, hogy addigra úgyis szakítanak, és előbb-utóbb elfelejti a lányt, külön élete lesz, és végülis "idegenként" fog meghalni. De ott, az ágyban, a fiú ismeri a lányt. A szomorú vég messze van. Egyelőre úgy érzi (illetve azt mondja magának), hogy ismeri a lányt, viszont az is jár a fejében, hogy ez sem igaz (lásd: "never really knew"). Szóval ilyen is van!

 

RD: Hogy fogadta a közönség az új dalokat? Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok a lemezbemutatókon itthon és Japánban?

 

MZ: Magyarországon játszanak bennünket a Petőfin, illetve a Radio Q-n meg a paksi Fortuna Rádióban. Ennek örülünk! De ez a zene alapvetően angolszász zene, és tudjuk, hogy nem kifejezetten a magyar többséghez “beszélünk”. Nekem ez a természetes zeném, és Imrének is meg Noelnek is. Nem azt mondom, hogy ők jobbak vagy rosszabbak ezért. Az a lényeg, hogy nem majmolnak, nem utánoznak. Ez a fajta zene ugyanúgy természetes nekik is, mint nekem. De itthon sokan még mindig megpróbálnak lehúzni minket, úgyis, ha szimplán csak a saját zenénket játsszuk!

 

Külföldön kaptunk jó néhány igen pozitív kritikát mind a két lemezről, főleg Amerikából. Nagyon örültem ezeknek, mert így bizonyítékot kaptam, hogy tényleg jó dalokat írtunk, és hogy létezik egy közönség, amelyik érti, mit is akarunk mondani.

 

Japánról viszont ajánlom Noelnek a Recorderen publikált írását. Nagyon jó beszámolót írt az egészről.

 

RD: Milyen jövőbeli terveitek vannak a zenekarral?

 

MZ: Nincsenek nagy terveink. Ezen a télen remélem, hogy egyszerűen csak több emberhez eljut a lemez. Annyira sok a zene, hogy a zenefogyasztó/hallgató el van árasztva. Minden nap annyi linket, ajánlót látnak, hogy csak a legjobban promotált vagy dicsért zenekarokat fogják meghallgatni. Sajnos nem ismerem a trükköt, amivel több emberhez el lehet jutni. Egyelőre abban bízom, hogy az egyre több pozitív kritika majd segít nekünk, mert ha valaki látja, hogy a kritikusoknak bejött a zenénk, akkor hajlandóbbak lesznek belehallgatni.

 

 

RD: Az új csapat mellett évente újra összeáll a Kispál és Borz, "tematikus" koncertekkel. Mire számíthatnak a rajongók?

 

MZ: Biztos valami jóra. Örülök a srácoknak, hogy újra együtt fognak játszani. Az igazat megvallva, eddig nem jelentkeztek nálam a zenekarból. Van még egy pár év, amíg a “Mike korszakhoz” jutnak!

 

RD: A zenélés mellett az online térben is jelen vagy saját blogoddal, "The mature drummer" címmel. A blogban hangszerteszteket és véleményeket olvashatunk Tőled. Mi motivált, hogy létrehozz egy saját blogot?

 

MZ: Érdekes módon egészen sokáig nem nagyon foglalkoztam a dobokkal, mint tárgyakkal. A dob az dob. Üsd meg keményen. Uff! Nem nagyon tudtam sok mindent a dob történetéről, a legendás márkákról, anyagokról, fontos fejleményekről. De az utóbbi években dob-fanatikus lettem és elkezdtem nagyon érdeklődni ezek után. Messze vagyok az "expert"-től, de tanulok! A blogot azért csináltam, mert sokszor vagy hiányos az infó az interneten, vagy itt-ott, öt féle dob-fórumon találod csak meg. Szóval, kis összefoglalókat írtam a dobjaimról, hátha segít másnak, aki épp olyat néz az eBayen vagy akár a RitmusDepo-n. Ennyi a lényeg. Nem reklámcélú az egész… Hozzáteszem, hogy szakmám szerint író vagyok. Szóval, szeretek írni és másoknak hasznos vagy érdekes tájékoztatást adni.

 

 

RD: Hogyan kezdődött Nálad a zene szeretete? Mióta dobolsz?

 

MZ: A zeneszeretet valamennyire adott volt abban a környezetben, amelyben felnőttem, azaz Amerikában, vidéken (Maine államban) a 70-es, 80-as években. Mindig szólt a zene otthon (Beatles, Elton John, ELO, Top 40 rádió), anyámnál a kocsiban (Simon and Garfunkel, Neil Diamond, Top 40), a szomszéd srácoknál (amcsi 70-es pop-progrock, mint Kansas, Styx, Journey), vagy az iskolai bulikban (The Cars, The Police, Lynyrd Skynyrd, Led Zeppelin, Bad Company, Eagles, Top 40). Egyszerűen része volt a mindennapi életemnek. Amit most már classic rocknak hívnak, áthatott mindent. Legalábbis úgy emlékszem! Tinédzser koromban nagyon fontos lett a zene az identitásom kialakításához, ez gyakorlatilag az az időszak, amikor felfedeztem a "lázadást" meg a nagy, főleg brit zenekarokat: a The Who-t, The Jam-et, a The Clash-t, The Kinks-et, meg a hasonlókat. 12 évesen, általános iskolában kezdtem dobolni, és már nyolcadikos koromban beépült az életembe. Keith Moon volt a nagy hősöm. Középiskolában rengeteget jammeltünk, de nagyon keveset gyakoroltam egyedül, és sajnos soha sem metronómmal. A baráti körömben a laza jammelés volt a kvázi fix szombat esti program, majdnem mindig "power trio" formációban. The Who, Cream, Grateful Dead, Jefferson Airplane, Traffic …stb. mindenféle klasszikus hippi zenét nyomtunk. A sok jammelés miatt mondhatni, hogy jó csapatjátékos lettem, viszont a kevés egyedüli gyakorlás miatt gyengébb lett a tempóm meg a rudiment-tudásom, mint az ideális lett volna. 19 éves koromban már doboltam egy független kiadónál megjelent lemezen. Azon is teljesen hallható, hogy miről beszélek: a stílusom már valamennyire egyedi volt, de a technikám messze volt a tökéletestől. Hát... most sem az!
 

Seven Simons "Clockwork" LP 1988, Doggone Records - amikor 19 éves voltam:

 

 

RD: Szerinted mi a fontosabb (ha kell egyáltalán sorrendet kialakítani): a kiművelt technika, vagy az ösztönös zeneiség?

 

MZ: A fentiek alapján szerintem már tudod a választ! Szóval számomra az ösztönös zeneiség mindig fontosabb volt, mint a technika. De a technika is fontos, nyilván. Szerintem nem lenne hülyeség azt mondani, hogy a lelkességem miatt meg az ösztönösségem miatt kerültem be a Kispálba. Aztán végre szembenéztem az igazsággal, és elismertem, hogy a technikámon is meg állóképességemen is kellett dolgoznom. Volt, amikor napi 4-5-6 órát gyakoroltam egyedül egy Yamaha DTExpress segítségével, hogy észrevegyem, hol vagyok hajlamos sietni, lassulni. El is vesztettem valamit a "vadságomból", de jobb dobos lettem. Mostanában igyekszem minden este nyomni egy legalább 20 perces gumilapozást. Amikor a gyerekek alszanak, előveszem a gumilapot és metronómmal ismétlem az alapokat, pl. George L. Stone "Accents and Rebounds"-át vagy a klasszikus “Buddy Rich’s Modern Interpretation of Snare Drum Rudiments”-et. Soha nem árt!

 

RD: Hol és mikor hallhat-láthat legközelebb a közönség?

 

MZ: A Petőfi rádión vagy Rádio Q-n! (nevet) Sajnos most télen nem nagyon lesz koncert. Imre kicsit újra az Amber Smith-re fog koncentrálni. Számomra a The Poster Boy úgyis inkább stúdió zenekar, mint élő produkció. Olyan lehetőség is van, hogy Tonyóval, Mórocz Tomival, és Hó Marcival újra csináljunk a Bastiaant, illetve lehet, hogy az Anton Vezuv nevezetű formációban is besegítek majd.

 

THE POSTER BOY Bonjour, c’est Pop deux című második lemeze:


 

Ajánlott linkek, infók:


The Poster Boy  Dobosoknak ajánlott dal: Raven Girl (Uriel Jones, mint példkép)
SALT III (egyszeri projekt 2013 elején, ahol dobos is, meg szövegíró is voltam) ingyen letöltés. Dobosoknak ajánlott dal: Disabella (Ginger Baker és Simon Kirke mint példaképek)
Bastiaan (2011-2012, ahol doboltam) ingyen letöltés. Dobosoknak ajánlott dal: World Doesn't Answer (Tony Thompson mint példakép)
Kedvenc élő Kispál felvétel a YouTube-on: Szécsi Pál, PeCsa 2002
● Kedvenc Kispál felvétel velem: Etetés (Turisták bárhol)
● Kispál felvétel, ahol a legjobban a saját ösztönös stilusomban doboltam: Köszönöm, Köszönöm (Turisták Bárhol) vagy Minden Rendben (Én, Szeretlek, Téged)


Mostanában preferált hangszerek:


● Premier Series Elite/Classic Maple 12x8, 16x16, 22x18
● George Way "Indy" Bronze pergő 14x5.5
● Beverley "Cosmic 21" 14x5 alumínium pergő
● Meinl Byzance crash-ek (Medium Thin 16, 18; Medium 21)
● Murat Diril MDB 22" Medium ride
● Zildjian 14" New Beat hi-hats
● vegyes hardware

 

A négy legfontosabb dobos az életemben:


● Keith Moon (The Who)
● Al Jackson Jr. (Al Green, Stax)
● Ginger Baker (Cream)
● Uriel Jones (Marvin Gaye, Motown)