A Budapest Jazz Club februárban újraindított hétvégi sorozatának eheti koncertjén, 17-én pénteken 22.30-tól Funk Jam Session várja az érdeklődőket. Az est során Szendőfi Péter, Romhányi Áron és Mits Gergő hangszerjátéka biztosítja majd az igazi funkys, örömzenélős hangulatot.
Az etno-jazz egyik legnagyobb fúvósa, a libanoni Ibrahim Maalouf trombitás május 8-án érkezik zenekarával a Művészetek Palotájába. Játékát a neves amerikai dobos, a new york-i jazzélet kiválósága, Clarence Penn fogja kísérni.
Veress Márton a Pokolgép és a Poison of Marvel zenekarok dobosa, dobkurzust tart május 7-én 17 órától, az International Business School-ban, Budapesten (Tárogató út 2-4.). A workshop mellett egy prezentációt is hallhattok az IBS főiskola Arts Management szakáról, valamint a new york-i Drummers Collective-ben szerzett tapasztalatokról.
India leghíresebb és legkeresettebb Dhrupad énekes előadói, Umakant és Ramakant Gundecha május 4-én lépnek fel a Trafóban. A világhíres párosnak már több mint 40 lemeze jelent meg, és közel 25 országban képviseltél már az indiai zene hagyományait. A koncerten közreműködik még Akhilesh Gundecha (Pakhawaj), Anant Gundecha és Vass Mariann Linda (Tanpura).
A Fidelio Jazz Tehetségek sorozaton belül ma este, április 23-án, 20 órai kezdettel játszik a Bágyi Balázs, P. Szabó Dániel alkotta Duola a Budapest Jazz Clubban. Mindketten a hazai és a nemzetközi jazz- és folk élet szakmailag elismert, meghatározó résztvevői. Játékmódjuk a kamarazenélés legszebb hagyományaira épül. A formáció 2007-ben alakult, bemutatkozó lemezük "Duola" címmel 2009-ben jelent meg Borbély Mihály szaxofonművész közreműködésével.
Kulturális kavalkád várja az érdeklődőket holnap, április 23-án az egri Gárdonyi Géza Színházban. A műsorban hallhatunk ősi magyar, arab, afrikai és ausztrál dobokat, ritmushangszereket is. Közreműködők: Sólyomfi-Nagy Zoltán (táltosdob, regösének), Soós Arnold és Zsarnai Gábor (hang drum), Fatima Gozlan (darbuka), Martin Balázs (didgeridoo), Kurul Dobosok (lovas-nomád dobzene), Bécsi Gyula és barátai (néptánc), Ibro & Sanké Percussion Group (djembe, tánc (Guinea)), Shackle (beatbox), Cserey Csaba (dobművész) és
Caliana és Nessma Hastánc Társulata. Jegyek válthatók a Gárdonyi Géza Színház jegyirodájában!
Az Ungerground, a cimbalom centrikus Cimbaliband legújabb EP-je valójában érdekes kísérlet a különféle zenei műfajok átjárására. Az EP ötletét a Petőfi Rádió Akusztik című műsora adta, melyben 2012 júniusában szerepelt a csapat, és több könnyűzenei zenekar dalát is feldolgozta és előadta. EP bemutató koncert április 24-én a Kobuci Kertben lesz, ahol minden jegy mellé ajándék Ungerground lemezzel kedveskedik a banda, melyet a koncert végén dedikálnak! Azt est vendégmuzsikusa a Parno Grasztból jól ismert Oláh Józsi lesz!
A taiko dobolás világába nyerhetnek betekintést azok az érdeklődők, akik ellátogatnak holnap, április 20-án 10-12 óráig a TAIKO Hungary Egyesület próbatermébe (Bp. IV. Berni u. 1.), az egyesület nyílt napjára. A részvétel ingyenes, de jelentkezéshez kötött az info@taiko-hungary.hu e-mail címen.
A Művészetek Palotája Jazztavaszának fellépője lesz május 18-án az egyik első kiemelkedő női jazzdobos, Terri Lyne Carrington! A koncerten saját produkciójával, a nagyrészt hölgy zenészeket felvonultató formációval mutatja be Grammy-díjat is nyert albumát, The Mosaic Project címmel.
Az Ataru Taiko ütőegyüttes ismét bemutatja a már hagyományos "Sakura" koncertjét, április 20-án a szombathelyi Agórában. A jelenleg 10 főből álló együttes 2006 óta képviseli a japán dobszínház és a taiko dobolás hagyományait Magyarországon. Ezen az estén a számos izgalmas újdonság mellett továbbra is lendületes, sodró japán dobolásra számíthatunk!